Gondviselő atyaságod imádjuk örökre Urunk, mert
rendszeresen rakod asztalainkat bő eledellel.
Ámde, ha látjuk a sok millió nyomorult, beteg embert,
kikről az éhség marta le csontig a húst meg a bőrt is,
nem csúszik le az étel. Torkunkat keserűség
marka szorítja. Miért nem ad enni ezeknek a gazdag,
s mind, akinek több van: ki igédet idézgeti meddőn,
vagy ki tagadja, de emberiességről predikálgat?
Rázd fel, Urunk, Lelked viharával a népvezetőket,
mindet, akár hisz, akár nem, az éhség elleni harcra!
Mert ha sokáig aszalja a kín népek millióit,
csontvázak roppant seregében özönlik utolsó
ellenségünk ránk, a halál; vagy a szörnyű, hatalmas,
mérges Gomba tüzében. örök hamuvá elegyít majd
gyilkosainkkal, egyenlő részt juttatva magából,
mert nem tettük az életet egyformán lehetővé
minden fajnak e földön: az önzés akkora bennünk.
Isteni legmagasabb rendű aktív szeretet kell,
és a te bölcsességed Urunk: bonyolultak a dolgok…
Drága kegyelmi időddel is áldj meg: a béke korával,
hogy legalább részben jóvátegyük égbekiáltó
sok közönyünk vétkét, mely századok óta gyülemlik!
Égi Atyánk! valahányszor eszünk, juttassad eszünkbe
nagy felelősségünk! Ne nyugodjunk, míg valamit nem
tettünk mindazokért, kiket ínség pokla emészt el!
Van lehetőség rá, ha erősen akarjuk, aminthogy
megmozdítunk mindent, hogyha saját kenyerünkért
kell kalapolni, avagy ravaszul szervezni a harcot.
Hadd legyen egy test bús bolygónkon az emberi faj már,
hogy nekem is fájjon, ha a másik akármibe’ szenved!
Add meg, Urunk, hogy így könyörögjük az asztali áldást,
hálával megelégedvén mindazzal, amink van,
és soha meg ne feledkezzünk a nyomorba’ levőkről,
s mindarról, akinek sokkal rosszabb ma a sorsa!…
Hallgasd meg dadogó szavaink a kenyérszaporító
szent Fiadért! Áldassék nagy neved Általa!
Á m e n.
1967