„Nem oly rövid az Úr keze, hogy meg ne szabadíthatna,
és nem oly süket az ő füle, hogy meg ne hallgathatna.”
(Ézsaiás 59,1)
Nem a Te kezed rövid, Uram, Isten,
az én rabságom hosszú s bánatom,
továbbá nem a Te füled süket, nem –
az én hangom halkult el már nagyon.
Hogy megszabadíts, tudom, van hatalmad,
s hogy meghallgass, van arra is szíved,
de azt, hogy éppen rám használd hatalmad,
mi támogatná ezt a kis hitet?
Atyámmá lettél megváltó Fiadban,
s Lényed való képét Őbenne kaptam:
Ki tud szeretni minden nyomorultat,
és megszabadít. – Meg, de mindig mást…
Hogy hinni tudjam: engem is meghallgatsz,
ó, adj, Uram, új megtapasztalást!
1970