„Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az
ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek
ketten egy testté” (1Mózes 2,24)
Az Úr parancsa benned ösztönként ég,
s fényénél elfelejtsz apát-anyát,
most már párodnak lesz csak gondja rád,
az ő szerelme minden földi mérték.
De akkor lesz e tűz csak igaz érték,
ha megmarad mint szent ragaszkodás,
mint a Napot szító örök parázs,
s otthonra lel, nem úgy, mint ritka vendég.
Új élet ez, s mint kezdet, még nehéz,
üressé válhat majd a lelki asztal,
de vidd az ünnep lényegét magaddal!
Éljen benned a szent felismerés:
az új élet mindig az Úr parancsa,
s mi tőle van, ő mindig támogatja!
1979