Az interjút Nagy Nándorné Krisztina készítette. Megjelent a Magyarországi Baptista Egyház honlapján 2014 február 3-án.
Interjú Balog Miklós lelkipásztorral. Szeretettel köszöntöm Miklós bácsit 80. születésnapja alkalmából. Örülök, hogy ebben a korban is aktívan, mások számára építő hatással tud Isten kegyelméből szolgálni.
– Szeretném, ha röviden beszélne nekem születéséről, gyermekkoráról, iskolai tanulmányairól.
– Hívő szülők hitetlen gyermekeként születtem – mint minden ember, akár hívők, akár hitetlenek a szülei – 1934. febr. 19-én, Békéscsabán.
Első éveimben vittek, később – a kötelező engedelmesség jegyében – szüleimmel és húgommal együtt rendszeresen jártam az imaházba. Iskolás koromban pedig a vasárnap iskolába „kellett” járnom. Ennek hasznát csak a jóval későbbi évtizedekben ismertem fel. Alap- és középfokú iskoláim elvégzése után, melyeket szülővárosomban és Pécsett végeztem; a Szegedi Tudományegyetem Bölcsész karán folytattam, majd végeztem el tanulmányaimat középiskolai tanári diplomát szerezve.
– Milyen hatással volt életére nézve ez az időszak?
– Eközben meggyőződéses ateistává váltam. Hívő szüleimet például annyira megtagadtam avultnak tartott világnézetük miatt, hogy volt olyan nyári szünet, melyben haza sem mentem – Szegedről Békéscsabára – meglátogatni őket, noha ők anyagilag – erejükhöz mérten – végig támogattak. Elesett állapotomat azonban csak megtérésem után tudtam igazán felmérni, és költői formában a bűnbánat hangján kifejezni.
– Mikor és hogyan kezdődött el ez a „költői” életforma?
– A verseket és a szavalást (akkor így neveztük a versmondást) már óvódás koromtól kezdve nagyon szerettem, s a gyülekezetben mindvégig végeztem ilyen jellegű szolgálatokat. Világi szinten valamikor az egyetemi szavalóversenyen első díjat nyertem. Kis-tizenéves lehettem, amikor apró élményeimet versekbe foglaltam.
– Ez a „költőiesség” a későbbiekben is megmaradt? A mai napig is szokott verseket írogatni?
– Sok verset írtam, melyek könyv formájában is megjelentek. Manapság már ritkábban használom ezt az adottságomat, egyrészt azért, mert gyorsabban fejlődött a kritikám, mint a tehetségem, másrészt azért, mert fontosabbnak tartom az igehirdetésekkel való foglalkozást, mint a versírást. Egyébként sem csupán akarat kérdése a versírás, hanem – és főleg – az ihleté is.
– Meg tetszene említeni néhány – Miklós bácsi által írt – könyvet?
– 1980-ban jelent meg az Imádkozzunk c. általam szerkesztett könyv, melyet imaóra-vezetők kézikönyvének szántam. Szintén 1980-ban került kiadásra Gerzsenyi Sándorral közösen írt Első kéve c. verskötetünk. 1997-ben jelent meg Második kévém, melyben már csak saját verseim vannak, valamint 2006-ban Kévéim c. kötetem jelent meg.
– Visszatérve fiatalkorára, milyen jelentős események határozták még meg azt az időszakot?
– Az érettségi vizsgám előtti és utáni években erősen sportoltam mint ökölvívó, s ez a sportág nem a szelídséget szította bennem, bár Jézus hívó szava többször érintette ez évek folyamán is a szívemet. De mindig visszaestem. Később egyik súlyos műtétem meg is rendítette elméleti és bölcseleti ateizmusomat, de a gyakorlatban mégis maradtam az, aki voltam.
– Mikor és hogyan tért meg?
– Több nagy szerelmi csalódás után egyetemi életem utolsó évében a legnagyobb, a legvégzetesebb rázott fel lelki halálba haladó tékozló utamon, s fordított az atyai ház felé. Megtérésem, mely egyben lelki szolgálatra való elhívatásom is volt, nemcsak az örök élet reménységével és valóságával áldott meg, hanem jelenvaló, földi életemet is nyugodttá, békességessé és végletekben gondolkodó rapszodikusságából kiegyensúlyozottá tette. Isten újjászült drága Szentlelke által, s a bennem élő Krisztus életem minden területén átvette a vezetést. Lányokat bálványozó szerelmes versek helyett Istent dicsőítő ritmusok születtek szívem ujjongó húrjain.
– A szerelmi kudarcok után hogyan alakult a családalapítás?
– Teljes bizalommal hagyatkoztam Istenre a párválasztás kérdésében is. Magamra vonatkoztattam alkalmazva a patinás igéket, amelyeket ő mondott: „Szerzek néki segítőtársat, hozzá illőt” (1Mózes 2,18). Valóban Ő szerzett, és hozzám illőt, aki életem nagy megpróbáltatásaiban is hűségesen mellettem állt, mint igazi segítőtárs. Nem is lehetett ez másképp, hiszen Ő szerezte.
Az évtizedek folyamán öt gyermekkel ajándékozott meg az Úr, három fiúval és két lánnyal. A dicsőség egyedül az Övé legyen, amiért mindnyájan az Ő gyermekei lettek, sőt azóta a tizenöt unokából már a nagyobbak is. E fő dolgok után azért is hála tölti be szívünket, amiért mind az öt gyermekünknek diplomát adhattunk a kezébe.
– Kérem, beszéljen egy kicsit a munkásságáról!
– Testileg nehéz, de lelkileg tovább szárnyaló korszak következett életemben, amikor jeles középiskolai tanári diplomával – részben a rendszer „jóvoltából” – vasúti pályamunkás, kubikus és mezőgazdasági idénymunkás lettem. Ebben az időben már rendszeresen prédikáltam, s lelkipásztorom (Boros Gergely) úgy mutatott be egy-egy nagyegyházi kollégájának, hogy én vagyok az ő segédlelkésze, noha ilyen státus máig sincs a mi kis egyházunkban. Ekkor születtek szívemhez nőtt énekszövegeim is, melyek bekerültek az akkor revideált és bővülő énekeskönyvünkbe, A hit hangjaiba. Jó negyven év múlva Isten kegyelméből újra végezhettem ilyen jellegű szolgálatot a most használt énekeskönyvünk számára.
– Mikor kezdődött a teológiai tanulmánya, szolgálatai?
– A kétkezi munkásévek után két évet töltöttem Teológiai Szemináriumunkban, s ez idő alatt feleségem egyedül dolgozva tartotta fenn az akkorra már négytagú családunkat. Ez volt életünk második szakasza, amikor az imádság lelki valutájának mérhetetlen mennyei értékét megtapasztaltuk. Az első a párválasztás és házasságunk első éve volt. Azóta – természetesen – több ilyen korszak is követte egymást.
Lelkipásztorként a következő szolgálati helyeken használhatott az Úr az ő kibeszélhetetlen kegyelméből: Jánoshalmán, Tahitótfalun, Miskolcon, Pécsett, majd újra Miskolcon és Békéscsabán, most meg megint Miskolcon. E két utóbbi helyen főleg ügyintézőként.
– Tartalmas, aktív, eddigi 80 életévéből mit emelne ki leginkább?
– Ha volt valaha jó lépés az életemben, az megtérésem lépése volt, mert ennek nyomán nyíltak meg előttem az élet igazi távlatai, az élet igazi értelme. Ennek nyomán oldódott meg minden ideig- és örökkévaló életkérdésem. Ezt a lépést soha nem fogom megbánni, sem az időben, sem az idő határain túl.
– Mivel tölti legszívesebben a szabadidejét, amennyiben van ilyen Miklós bácsi életében?
– Az igehirdetésekre való felkészüléssel, és a velük kapcsolatos irodalommal. Hátralevő mérhető és mérhetetlen időmet szeretném az Úr dicsőségére szentelni. Adja meg a minden kegyelem Istene, hogy Ő mondhassa rá az áment!
Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést! Úgy gondolom, hogy egy igazi „békehírnökkel” beszélgethettem, aki aktív évei során sokak számára tapasztalható és életet formáló módon „Isten futáraként” vitte a béke, az öröm Istentől jövő üzenetét. Szívből kívánom, hogy az elkövetkező években is Isten gazdag áldásában részesülhessen!
Isten éltesse Miklós bácsit még sokáig!