Amit előttünk járó nemzedékek
és mások is szentséges tékozlással
áldoztak mai kiváltságainkért,
mind ennek hálatelt elismerését
ne zárja érzelemburokba szívünk,
s ne legfeljebb szavak gyümölcse légyen,
de folytatása ősi kezdeteknek:
nagy önfeláldozó szoros beállás
az aratásba, melynek dús vetését
mások végezték, bús könnyhullatással,
hogy kévéiket mi emeljük vígan.
És mindez nemcsak nagylelkűség dolga,
új-ember-voltunk becsület-igénye.
A mindig csak a másokéból élő
és önző ember, hálátlan pióca,
puhány pondró, lomhán lengő gyomorzsák
a közös sorsú társadalom testén,
fukar falánk, fekélyt fakasztó féreg.
Fellelhető ez bármilyen csoportban,
melynek jövője áldozatból épül.
Ki nem tesz semmit nagy közös ügyünkért,
de ő, mit más tesz, nagy mohón emészti,
soh’sincsen semmi szolgálata néki,
mindenki mástól elvárása van csak,
jó lenne végre megszívlelni annak:
a szolgálat hiánya hálátlanság,
s a többieknek aljas meglopása,
mely önmagában is hord büntetést,
hát még a végső nagy leszámolásnál!
Azért kell szolgálatból szolgálatra
és áldozatból áldozatra élnünk,
mert önmagunk is oly áldozatoknak
pazar bőségét élvezzük naponta,
mit megfizetni nem tudunk sosem már,
és lehetetlen bármilyen viszonzás.
Mily szépen szőtte ezt imába Franklin
Benjámin: „Ó, Uram, fogadd el szíves
szolgálatom, mit többi gyermekednek
óhajtok tenni, mert ez az egyetlen
módom van arra, hogy hozzám való nagy
és szüntelen szerelmed megháláljam!”
A hála bárhol, bármilyen szerényen,
de szolgálatban válik láthatóvá,
az minden korban, minden közösségben,
mindenkinek tetsző jellemvonás,
az új embertípus sajátossága,
ismertető jele, s ha bárki látja,
követni ébred benne vágy örömmel.
Halljuk meg azt is, mennyi Ige buzdít
a tettekben való hálára minket!
„Szeressük egymást, mert az áldó Isten
előbb szeretett minket”, és „bocsássunk
meg ellenségeinknek is!” Miért? „Mert
a mi sok bűnünk is bocsánatot nyert.”
„Adjuk testvéreinknek életünket
oda, hiszen Krisztus is odaadta
szeretetből az életét miértünk!”
„Legyünk egymás iránt jóságosak,
irgalmasok, kik szívből megbocsátunk
egymásnak, mert a nagykegyelmű Isten
a Krisztusért nekünk is megbocsátott!”
„Mit ingyen vettetek, adjátok ingyen!”
Tehát mikor nagylelkű szolgálatra
buzdít az Ige, annak hátterében
hegység gyanánt magaslik megelőzőn
Isten sokkal nagyobb szolgálata.
Oly mérhetetlen hálatartozásnak
vagyunk mindnyájan itt adósai,
mit a legnagyobb önmegtagadással
végzett szolgálatunk se tudna végleg
törleszteni. Így szól az Úr: „Ha mindent
megtettetek, mit a parancs szabott ki,
mondjátok azt, hogy haszontalan szolgák
vagyunk csupán, mert csak azt cselekedtük,
mire a kötelesség kényszerített.
A hála több: önkéntes szent örömből
buzgón munkálja mindig más javát,
telik neki, hisz van miből merítsen:
letették már a hű szívű elődök
közös kincsüknek gazdag garmadáját,
közöttük Krisztus is, ki legnagyobb volt.
Akarjuk hát: legyen miénk e többlet,
a hála boldogító többlete,
mely átformálja életünk egészét
könnyű teherré, gyönyörű igává
és tág terű tapasztalattá: Jézus
velünk van a világ végéig, aztán
a megdicsőült létben is örökké,
ahol több kérés nem lesz már, csak hála,
s a múlhatatlan ünnep napja: Nála!
1980