Fennhéjázó Isten nélküli évtizedeknek
bársonyszékbe magasztalt gőgbuborékjai gyengék
voltak ahhoz, hogy az ünnepi fényt kitöröljék
a tömegek tudatából, új nevet adva karácsony
ősi nevének: “Elég, ha fenyőfák ünnepe lesz, mert
az Ige testté létele csak mese és papi maszlag.”
Ám az idő rácáfolt, mert szeretetre teremtett
lénye az embernek, nem tudja kihagyni e kincset
élete éveiből. Legalább egy-két napot éljen
abból a teljes, végtelen, áldó szent szeretetből,
melyre a vágy akarattalanúl is él a szivében.
Ennek egésze lehetne övé, ha nemcsak az érzést
tenné ünnepe központjává, hanem a forrást,
ős eredőjét, égi személyét a szeretetnek.
Ó, ha akarná, és ha keresné úgy igazából,
biztos eredményekre vezetne igaz akarása!
Nem szűkülne be egy-két napra karácsony. Az élet
lényege lenne karácsonyi életforma: szeretve
lenni fölülről, és szeretetre hajolni a sírig
mások iránt, hogy ünneppé szépüljön az élet.