Csak szenvedést, mást nem adott
számodra e földi élet…
Ki érti meg a bánatod?
Kinek fáj az, ami néked?
Lelked kínos sok keservét
nincs ki előtt kitárhatnád,
nem találod a gyógyszerét,
mely enyhítné a bánatát.
Csak emészted, gyötröd magad,
s a kínlódás tovább éget.
Bánatod csak tiéd marad,
kit bánthat az, ami téged?
Panaszkodni kinek tudnál?
Elhagyott vagy, cudar árva,
megfagysz ott a szívkapuknál,
mindenhonnan ki vagy zárva!
Kit érdekel a más baja?
Ki nyújt neked vigaszt, enyhet?
Kérges ma a szív talaja
embertársa bárhogy szenved.
Ki tartja meg a bölcs igét:
„Egymás terhét hordozzátok!”
Hisz ez olyan sokat ígért,
e nélkül az élet átok.
De ki látja azt, hogy szenvedsz?
Bár bűnödet bánva sírod,
testvér-barátod így sem lesz,
ássa mind a sötét sírod.
Képmutató minden ember.
Ne higgy a sok rút ripacsnak!
Őszintén már szólni sem mer,
s téged mindenütt kimarnak.
Ki az, aki megvigasztal,
s egy kicsit is veled érez?
Nincs tavaszod a tavasszal,
azt érzed, hogy hideg tél ez.
Ne is keress itt barátot,
hisz e földön senkid sincsen!
Vigaszodat kitől várod,
ha ellened van itt minden?
Nem, nem találsz soha, senkit,
mert élő halott itt minden,
csak hited az, amely enyhít:
veled van még a jó Isten!
1954