Oly régen hallom már Jézus hívó szavát,
oly sokszor mondták már, ő a legjobb barát.
De én megvetettem a hívó szózatot,
mert a Sátán ilyen szavakra biztatott:
„Nem kell nékem a kegy, madárra borító,
két barátom van csak: kesztyű és szorító!”
De egy hang ezt súgta: „Megöl a bűn téged,
az Úr Jézus Krisztust kell követned néked!”
„Nem tudom elhagyni a fényt, dicsőséget,
nem tudlak követni, Názáreti, téged!
Szeretnélek, ámde nem hagyhatom ezt se’,
most jön a bajnoki dicsőséges este!
Nincs oly öröm, amely győzelmemmel fölér!
Jöjjön az ellenfél, feszüljön a kötél!”
Borzalmas tusában ropogtak a csontok
szinte élveztem, hogy könnyet és vért ontok.
S amint a Sátánnal halmoztam a babért,
kárörvendve néztem, mi rátapadt, a vért.
Mennél jobban emelt a hírnév havonta,
lelkemet az ördög mind mélyebbre vonta.
Mind durvább, sötétebb, üresebb lett lelkem.
A bűn kötelének büszke rabja lettem.
S mikor ez a kötél már majdnem megfojtott,
akkor éreztem egy feloldozó jobbot.
S mikor bűnbánattal, buzgón imádkoztam,
a Sátán még egyszer végigvágott rajtam:
„Ha nem engem akarsz már tovább követni,
tanulj Jézus mellett kínlódni, szenvedni!”
S előbb a testemet gyötörte meg nagyon,
majd a szívem, lelkem törte, zúzta agyon.
De nem engedett az Úr nagyobb próbát rám,
mint amit elbírtam, s vesztes lett a Sátán.
Megfeszült a kötél, és elszakadt végre!
Segítséget nyújtott az Úr Jézus vére.
Legyőztem a Sátánt, legyőztem önmagam,
s téged szolgálhatlak, Jézusom, boldogan!
Bár más tévelygő is ismerné fel karod
erős akarattal, hisz te rég akarod!
Most szívem betölti ez a szent érzelem:
Tiéd a dicsőség, tiéd a győzelem!
1953