Nőgyógyászati osztályok zsúfolt folyosóin
ily felirat nyugtatta a bűnbe esett hajadont, és
így próbálta szülésre szorítani mind, aki férjes:
„Lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség!”
Mára kiment a divatból e bárgyú, rossz propaganda.
Még rosszabb nyert létjogosultságot köreinkben.
És e divat már tartja magát több évtized óta,
sőt szaporodván terjed e bűn: megölni a méhben
mindenképp, mielőtt meg tudna születni a magzat.
Mindegy már, hogy szép lány szülne, avagy csinos asszony,
állati ösztön alá süllyedt az, amit szeretetnek
mondtak az emberek ősi időktől. Nincs olyan állat,
bármily vérengző legyen is, mely a benne fogantat,
így gyilkoltatná véres darabokra szakítva,
drága utódját ennyire szívtelenül megöletné.
Ámde az ember még a kutyáját is kegyesebben
küldi halálba, elaltattatván orvosa által.
Hölgyeim és uraim, lám, ennyire mélyre zuhantunk!
Jaj, ki emel fel minket az emberi szintre ahonnan
új Mammont megimádó önzésünk letaszított?
Isten, az ős szeretet forrása lejött ide, hozzánk
hogy kiemeljen a bűn mocsarából ajándékozva
Lelke erős erejét, hogy újjá szülje szívünket
áldozatos szeretetre, mely áldásnak veszi újra,
azt, amit Isten már áldásnak szánt a teremtés
kezdete óta, az embert ezzel megkoronázva.
Senki se képes ilyen szeretetre magától. Azonban
adja e kincset az Isten mindannak, ki fogadja,
mindannak, ki igéje nyomán cselekedni akarja
tetteit is e csodás szeretetnek. Övé lehet akkor
e szeretettel az itt kezdődő mennyei élet.
2004