Az egyik szőke, mint a nyár kalásza,
és kék szemének tükre tiszta tó,
haját kibontva tartja gyönge válla,
halk hangja édes nászra bíztató.
S míg illedelmes tétova kezekkel
igazgatod ruhája ráncait,
„Az est platói álmait ne vedd el!”
– Susogja, s nézi, lát-e valakit.
A másik barna, mint az őszi éjjel,
amelybe’ csillag ég: ravasz szeme.
Rád-rád kacsint titokba’ telve kéjjel,
s leheletén a forró nász szele.
Formás kis ajkak duzzadó rubintja
mosolykeretbe rejti fogsorát,
mely szívedig harapva egyre szítja
a csókos éjek mézes mámorát.
1955