„Felirat is volt a kereszten az ellene emelt vádról,amely így szólt: A ZSIDÓK KIRÁLYA. Vele együttfeszítettek keresztre két rablót, egyet jobb, egyetbal keze felől... Akik elmentek mellette, fejüketcsóválva káromolták... Azok is gyalázták, akikvele együtt voltak megfeszítve... Három órakorJézus hangosan felkiáltott: ‘... Én Istenem, énIstenem, miért hagytál el engem?’ – Amikor aszázados, aki vele szemben állt, látta, hogy ígylehelte ki lelkét, ezt mondta: ‘Bizony ez az emberIsten Fia volt!’” (Márk 15,26-39.)
Szavak burkában vitte vesztőhelyre,
kezében volt a kísérő szöveg.
Halált virágzó véres vasszögek
nyomán a három haldoklót figyelte.
Kettő – mint mindig – magából kikelve
vad káromlást üvöltött szerteszét.
De íme, ott valami szent beszéd,
imádság-féle száll a bús egekbe!
Ez lenne lázadó? Zsidók királya?
Ki megszakadó szívét így kitárja?
Hisz ember így még sohse haldokolt!
S a szavak burka szerteszét szakadt:
azt zengték a szétrobbanó szavak,
hogy a középső Isten Fia volt!
1980