„Várván vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám,
meghallgatta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás
verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította
lábamat, biztossá tette lépteimet. Új éneket adott a
számba, Istenünk dicséretét” (Zsoltárok 40,2-4).
Epedve vártam Őt, és nem hiába:
meghallgatott az Úr, és kiemelt
a süllyedő iszapból engemet
bizonytalanságból szilárd sziklára.
Bűnöm miatt nem ítélt pusztulásra.
Útján biztossá tette léptemet.
Nem értem: ily nagyon miért szeret,
szívét előttem ennyire kitárva?
Napról-napra körülvesz sok csodája,
szívem, szavam ezért Őt áldva áldja.
Minden tettét fel sem sorolhatom.
Boldoggá tesz, hogy mégis mondhatom:
új éneket adott az Úr a számba
alaphangként, mely Őt dicsérő hála!
1979