Ha Múlt ködébe tűnik ifjúságod,
és visszagondolsz rá emlékezőn,
az álmok útját újra végigjárod
a vadvirágos régi szép mezőn.
És végigéled újra majd a múltat,
amelyben ott van az, ki úgy szeret.
Szemed könnyet talán hiába hullat,
mert akkor én már nem leszek Veled.
S eszedbe jutva újra szép Szeged,
tudom, hogy minden fájni fog Neked,
de vágyad akkor már hiába éget,
szívedbe sírják nyári éjjelek:
sosem tudott más úgy szeretni Téged,
oly lángolón, mint én szerettelek…!
1954