Házavatásra

„Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök. hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradtsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.” (Zsoltárok 127,1-2.)

Ha hű Urunk nem építi a házat,
hiába dolgoznak az építői,
ha Isten bő áldása nem kiséri.
Hisz bármiből állt össze épületté,
anyag, tudás, energia, Övé,
a Föld is, sőt annak a teljessége.
Ő adta mind ajándékul bele.
Legyen tehát az Istené a hála!

De jaj, kinek hamisan épül háza!
Tisztesség nélkül szerzett pénz, anyag,
erő vagy önpusztítás volt az ára,
átokkal terhes lesz előbb-utóbb.
Mert míg elkészül benne mind a komfort,
saját testének temploma ledől,
idő előtt test-lélek összeomlik.

S ha megvan végre, új munkára serkent.
A szép, tágas szobákba kell az új
bútor, szőnyeg, függöny, tévé meg könyvek.
S ha mindez megvan, teljes lesz-e már?
Mi kell még, mely mind ennél sokkal drágább?
Amit nem adhat pénz s protekció.
Az Úrnak kincse: „Békesség e háznak!”
Enélkül könnyen perköltségre megy,
s míg kárba vész az évek küszködése,
lakói mind a kárhozatba mennek.

Gondold meg aztán, majd ha benne laksz már,
az Úr hajléka tán romokban áll,
és arra nem jut pénz, idő, szabadság,
hogy ezt is otthonoddá tedd örömmel.
A régi házból még tán telt tizedre,
az újból már nem, másra kell a pénz.
Pedig hiába gyűjtsz vagyont magadnak,
elvész tevéled együtt, az marad csak,
mit jókedvűen misszióra adtál.

És halld az Ige bíztató tanácsát:
„Épüljetek fel, mint élő kövek
a Fundamentumon szent lelki házzá!”
A Fundamentumon, mely Krisztus volt s marad,
s jöhet vihar, meg bármi áradások,
nem dönti romba élet sem halál!

Az épít bölcsen sziklán lelki házat,
ki Igét hallgat, és cselekszi azt!
Ígéret ez, ha földi sátorházad
leomlik is, egy másik épület,
a halhatatlan testnek temploma,
s Isten hajléka vár örök lakásként.

1980