Mindazzal megajándékozta a híveit Isten,
amit az élet és a kegyesség érdeke kíván.
Drága, hatalmas ígéreteket kaptunk. Ezek által
isteni természetnek részese is lehetünk, hogy
mind a világ romlott kívánságát kikerüljük.
Éppen ezért igyekezzetek – így int minket az Ige –,
hogy hitetek mellé tegyetek még látnivalókat!
Vaj’ mire gondolt Péter, amint ezt így leíratta?
Kórusnak vezetését sejteti itt a görög nyelv.
Hajdan az ókori Róma s egyéb nagy városok óriás
ünnepi felvonulásain egymást túllicitálva
énekes és zeneszerszámos karok áradatával
színészek, gladiátorok és katonák hada hódolt
isteni császárát dicsőítve. De mért ez a hála?
Mind, akik élvezték adományának sokaságát,
szervezték eme kórusokat aranyon meg ezüstön,
így hálálva uruk kegyeit, kimutatva az utcán,
hogy dús gondviselőjük, a császár tessen a népnek.
Mennyivel inkább áldott minket a végtelen Isten!
Szent örök életet adva azonnal, amint befogadtuk
önmaga emberi testbe alázódott Messiását,
és vele együtt minden kincset, amit soha rozsda
és soha moly nem emészt meg, a tolvaj el nem orozza!
Mennyivel inkább kellene szerveznünk ama kórust,
melyet elénk sorakoztat bőven az égi sugallat:
hit mellé igaz emberséget az ismeretekkel,
jótettek mellett szaporítsuk a gyér önuralmat,
és önuralmunk mellé lépjen az állhatatosság,
álljon a sorba kegyességünk is igaz szeretettel!
Áldva magasztalják az erények Urunkat a nép közt,
vallást téve örömmel, hogy kicsodánk van az égben!
Hálából, hogy a hit ne magába’ dicsérje az Istent!
Mert csakis így méltó – „kórusban” – az ég Ura arra,
hogy kifejezzük hálánkat, ne csupán szavainkkal:
hadd bizonyítsa hitünk hitelét egy átadott élet!
1978