Nagy vita zajlik a hit s tudomány közt: mi az igazság?
Honnan az ember: Isten hozta-e létre magából,
vagy csak a véletlen fejlődés sok fokozatja?
Téves a kérdést így egymásnak uszítva kezelni:
egyikkel sepretni a másik háza előtt – mért?
Ellentétet a TV-szakkönyv, avagy a műsor,
festék s festmény közt kimutatni: mi haszna van ennek?
A tudomány azt boncolgatja ma, hogy MI az ember?
A hit, a Biblia ezt: KI az ember, a lényege több-e?
HOGY’ fejlődött? – ezt tudakolja az egyik. A másik:
MÉRT fejlődött emberré? MI A CÉLJA? MI VÉGRE?
A mindenkori embert Isten hozza ki mindig
az alacsony létformákból feljebb, magasabbra.
Hitbeli nézet ez, és ha szívünkben rosszhiszeműség
nincs, akkor nincs ellentét a hit s tudomány közt.
Mérd fel: a fejlődés bőven belefér a teremtés
isteni munkájába. De hadd bizonyítsa e példa:
Hívő emberek így mondják a családi örömhírt:
„Gyermekkel áldott meg az Isten!” S tudvalevő, hogy
benne van ebben az emberi nemzés és a fogamzás,
majd a szülés is, azonban e fejlődés-folyamatban
benne hiszik Isten csodatettét.
Évmilliókban
mérheti Isten az emberi fejlődést. Belefér az
bőven az ő roppant munkáiba, nincsen időhöz
kötve a végtelen Úr, ki időtlen idők sokaságát
tartja kezében öröktől örökké.
Emberi ésszel
ezt befogadni, megérteni nem lehet. Ámde ajándék
tőle a hit, mely az ész vállára felállva tovább lát,
sőt ki-kilép az észnek a szűkre szabott keretéből,
és számára nincs lehetetlen semmi se többé.
Megláthatja a láthatatlanok égi világát,
drága tapasztalatokkal éli a menny örömét már
itt e világban is, várva reménye beteljesedését.
Bárkinek adja az Isten e szent hitet, aki akarja,
hogy az övé legyen itt ez a nagyszerű drága ajándék.
2004