Mint ötven év után a holtakat
egy-egy nem várt ok, hogyha exhumálja,
nem fájnak már, de belső látomásba’
életre kél néhány leányalak.
Valót idézhet már a gondolat:
többségük mily romlásba hullt azóta,
kikért keservesen sírtam naponta,
mint ki temetni tud csak álmokat!
Magával rántott volna mindegyik
halálba, bűnbe, gyászba, márpedig
az Úr – kiben ők hinni nem akartak –
rólam sokkal jobbról gondoskodott:
ajándékul hívő, szűz lányt adott,
s oly kincseket, amelyek megmaradnak.
2004. április