„Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult,
visszatért, és hangosan dicsőítette az Istent. Arcra
borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig
samáriai volt” (Lukács 17,15-16).
Ki a nagy Orvostól egészséget nyer,
s felméri, hogy ez mit jelent neki,
háláját már tettekkel hirdeti,
mert megnyílt szemű s megnyílt szívű ember.
Minden más ráér, semmi más nem fontos,
ezer szépséggel hívja bár a lét,
viszi először megtisztult szivét
hálás örömmel a nagy Gyógyítóhoz.
Nem nézi azt se’ merre jár a többi,
ujjongó háláját szavakba önti:
fennhangon áldja Isten nagy kegyelmét,
mely Krisztus által lett tulajdona.
Számára ez felejthetetlen emlék,
a hálát sem felejti hát soha!