Kérjetek, és megadatnak a dolgok…
Hő ima vágya ma végre betelt,
s zengje, ki itt van e dalt, aki boldog,
mind, kit a Pásztor e helyre terelt.
Évtizedek sora nélkülözött már
új imaház! S megadott ím az Úr.
Benned a béke szelíd szava úgy vár,
mint madarat kicsi fészke, ha dúl
szörnyű vihar. S ugyanígy: ez a hajlék
védi a néped, Uram. Viharok
bárhogy emésztik. A Szikla az áll még,
s csendbe’ továbbra is állani fog.
Félre vonulva világ zaja itten
nem tud elérni, hiába akar.
S nem tagadunk soha meg te nagy Isten,
hisz kegyed oly szeretőn betakar.
– Új imaház… De sokak szíve régi,
tesped a múlt közönyébe’, sötét,
félti a fényre kihozni, nem érti,
van helye itt, vegye át örökét!
Ébredező szívek égi örömbül
nyerjenek ó, Uram, égi tavaszt,
lelki tavaszt, hol a csíra kizöldül;
Adj nekik éltet-adó sugarat!
És aki eddig a régi helyünkre
nem jöhetett, kicsi volt, vagy egyéb
baj, hiba űzte, te most ide küldd be,
és örök üdvre talál, ha belép.
Mától a hála örömdala szól majd
mindig e házba’ neked, Jehova.
Itt nyeri tőled a szív amit óhajt,
már van a földön is égi hona!
1955