„Új parancsolatot adok néktek
– mondja Jézus –, egymást szeressétek!”
Parancsra, ó, szeretni hogy lehet
olyan testvért is, aki nem szeret?
Ha parancs, akkor nincs megalkuvás!
Krisztus vitéze mit tehetne mást?…
Hisz a parancsszegés halált jelent,
örök halált, örök élet helyett.
De hogy szeressem azt, ki ellenem
olyan sok rosszat szól, s tesz szüntelen,
s ezért szívem iránta oly rideg?
Nem, nem tudom, hisz nem érdemli meg!
Ám szól a Lélek hangja itt belül:
Magadnak mit hozhatsz fel érdemül,
amiért Krisztus oly nagyon szeret,
hogy halálával örök életet
adott neked? Mert több mint érzelem
az Ő szeretete, bölcs értelem,
s míg itt járt, tettek dús tömege volt,
amint sok elesettet fölkarolt.
*
Szeretni egymást hogyan, s mint lehet?
„Amint én szerettelek titeket!”
– a drága „normát” ő így szabta meg,
s előtte szívünk hátrálva remeg,
hisz Ő szeretetből az életét
adta halálra!…Tőlünk semmiképp
– ez legjobb barátunkért – sem telik,
legfeljebb, ha erővel elveszik!
De halljuk újra Szentlelke szavát:
Nem azzal kezdte ő szolgálatát,
hogy élete mindjárt halálra vált.
Először élt érettünk ő, tehát
nekünk is élnünk kell a másikért
– s nem ellene! – a bűn bárhogy kísért,
mert sokkal könnyebb szóval halni, mint
élni a nagy parancsolat szerint.
„Arról látják meg majd az emberek,
hogy tanítványaimmá lettetek,
ha szeretetem tiszta tetteit
egymásért termi bennetek a hit!”
– Ezt mondja végül hű Urunk nekünk,
s ha tenni elmulasztjuk, vétkezünk.
E közösségi belső szeretet
külső bizonyságtétellé lehet.
Mert itt e földön égető hiány
a szeretet, mit mindenki kíván,
s ha megtalálja köztünk, mit keres,
nyomban belátja azt, hogy érdemes
Krisztus testének tagja lenni itt,
hogy nem legenda, s nem mese a hit,
mely a szeretet tetteiben él,
s minden szónál meggyőzőbben beszél.
*
Tehát parancs, munka, s bizonyságtétel
a szeretet, s ki szent oltárán ég el,
örök kincset nyer az magának itt, s fenn,
mert a szeretet az maga az Isten.
1967