Jézus kiűzte Isten templomából
saját korának pénzimádó népét,
a kapzsi-kór kegyes kufárait.
Kalmárság háza? Szent üzletkötés
a szív rejtett redőit Ismerővel,
Kié a föld, s minden, mi rajta van?
Nem hajdan-volt idők fekélye ez csak,
ma is fellelhető magunkban. Íme:
Isten, időt adok neked: megyek,
meghallgatom papod, sőt olvasom
Igédet is. Fizetlek missziómmal,
és perselyedbe aprót pörgetek.
Vidítlak énekemmel és zenémmel,
szavalatommal szórakoztatom
kegyes szíved. Dicsérlek bő imákkal,
foglalkoztatlak bűneimmel, és
unalmad űzi víg vasárnapom.
Reklámozlak bizonyságtételemmel.
De mindezért elvárom Tőled: áldd meg
komfortimádó hajszám versenyét!
Nyugtasd meg titkos bűneim miatt
szorongó bensőm, mit mindig abajgat
a nyughatatlan lelkiismeret!
Ajándékozd nekem nagy békességed,
éreztesd vélem hű szereteted,
de parancsold inkább mindenkinek,
méltatván jóságom, szeressen engem,
engem főleg, s ne mindig másokat!
Szivemből húzd ki – ó, hatalmas Isten! –
a félelem fullánkját, és erősítsd
hitem, reménységem! Ne rettegtessen
a rák, a vérnyomás, a szélütés,
s mi bennük jön: a borzalmas halál!
Végül, de legfőképpen arra kérlek,
teljes garanciáddal biztosítsd,
hogy ott lehessek egykoron Veled
a múlhatatlan és dicső hazában!
E „szent” kufárság minden ördögét
űzd ki szívemből, drága Jézusom,
hogy meg tudjam köszönni örök léted
lényemhez mért darabját, az időt,
melyet kegyelmi alkalomként adtál,
hogy benne Téged megtaláljalak,
mikor belőle Néked adhatok!
Ilyenkor igei ígéretednek
igazát ízlelem: “Immánuel!”
Hála, hogy hallott s olvasott Igéd
országod örök örömeinek
élő előlege, mely mégis itt
és most tanít a hűség helytállását
gyakorlattá gyümölcsöztetni bennem,
hogy bennem s általam valósulhasson
már itt és most a Te akaratod!
Ó, köszönöm, hogy minden leheletnyi
lehetőség ajándékod, hogy hálám
minden jelét Tőled nyert javaimból
Neked mutathatom be áldozatként!
És áldva légy, hogy Néked zengő hálám
énekszava s zenéje éppen engem
vidámít vigaszával, illatozva,
mint Mária rád öntött kenete,
s mindazokat örömre lelkesíti,
kik Véled bárhol egy hajlékba gyűlnek.
A szép szavak színes virágai
vers-vázákból onthatják oltárodra
gyarló beszédünk legszebb kincseit.
Örök szerelmed szent sugallatára
méltán rajongó rímek s ritmusok
ruháját öltve hódol így Előtted
szegényes szókincsünk szobrászata.
Dicsőség néked, hogy felállítottad
buzgó szeretetednek égbe nyúló
és tágölelésű jelét, a Krisztus
keresztjét, hová menekülhetek
roskasztó bűneimmel, és ahonnan
szárnyalhatok szabadon, mert igád így
gyönyörűségessé és könnyűvé lesz
számomra, s mindez nemcsak vágy, valóság.
Köszönöm, hogy szorongató szerelmed
boldog bizonysága is kiömölhet
túlcsorduló szívemből a számon kért
reménységnek rendje szerint örömmel.
Tiéd a hála, hogy bármily világi
vagy vallásos ellenszolgáltatás
nélkül megáldod anyagi hajszámat,
s megvallott bűneim nyomán tisztítod
meg lelkiismeretemet a holt
cselekedetektől. Szentlelked által
betöltesz szereteteddel azok
iránt is, akik nem szeretnek Téged,
és nem szeretnek engemet se’ már.
Vedd el minden félelmemet, s erősítd
tovább hitem meg reménységemet,
ne rettegjek betegségtől, haláltól!
És végül add meg, hogy majd ott legyek
örök dicsőségedben is Veled!
De főleg azt, ha mind e drága vágyra
nem is adnád teljes garanciád,
akkor se hunyjon el Tebenned bízó
hitem meg Téged színről-színre látni
vágyó reményem. Erre kérlek. Ámen.
1980