E lusta lábú lázas éjszakákon
a kínok kése vési tomporom,
tüzes zsibongás fut le combomon,
és hetek óta elkerül az álom.
E bénaságba húzó betegágyon
verejtékben vergődve, testemen
türelmemnek csak tövise terem,
s az enyhülést is, jaj, hiába várom.
Szívem mélyéből annyi bús könyörgés
tör fel, de számhoz érve csak nyöszörgés,
mert nem szűnik rajtam e rút csapás.
Mint hosszú télbe zárt tavasz-remény,
s beomlott bányák mélyéből a fény,
oly messze tűnt a meghallgattatás.
1970