„Vétkemet bevallám néked, bűnömet el nem fedeztem.Azt mondtam: bevallom hamisságomat az Úrnak – éste elvetted rólam bűneimnek terhét”(Zsoltárok 32,5).
Ma itt az ősz. S te újra nyílsz szívemben,
te húsvét-szülte tavaszi Csoda.
Bár hervadtál, míg elsuhant felettem
a nyári álmok végtelen sora.
Uram, tudod, hogy mennyire szerettem
bűnök csalóka, vibráló tüzét:
közel Hozzád, de mégis elveszetten,
hamis gyöngyökből fontam rút füzért.
Lélektelen kövekből építettem
oltárt magamnak s bálvány-szobrokat.
Színes palástba bújt csaló szívemben
álarc mögé sok bűnös gondolat.
Csodád felől, ó, hányszor ölt a kétség,
csak azt becsülve, mit a test szeret,
de most lettél azóta nékem érték,
örök Tavasz mulandó Ősz felett!
Ma itt az ősz. Lassan lehull a lomb már.
Lehull szívemről a titok-palást,
s míg újra szól az örök, drága zsoltár,
Uram, fogadd e fájó vallomást…!
1956