Zúgva zörögnek a vaskerekek…
– Nézem a tájat, a fellegeket –
Csattog a sínpár a terhük alatt,
s gondolatom már messze szalad…
Így visz az élet, amint e vonat…
S kétes örömmel a mély hívogat…
Száz a veszély és száz szakadék,
ámde felettem kék szabad ég!
Felfelé nézve nem szédít a mély!
Röppen a szikra…beszívja az éj:
„Itt a kiszállás!” – szól a halál.
Bús vonatom, jaj, célba talál?…
1954